A démon irányít bennünket, olykor éhes és megkell etetni, de a prédája mindig az ártatlan emberek lesznek. Imád vadászni és a sikoltásuk a kedvenc melódiája.

- Mire vadászhatok ma? - kérdezi, szinte már hallom, ahogyan a nyála kicsordul a szájából és a bárpultra  folyik. 

- Bármire kedves, bármire. - hümmög egyet. 

- Fútnak előled, és bujkálnak. - suttogja, mintha attól félne, hogy valaki más is meghalja. 

- Nincs értelme,  bárhol megtalálom őket. - harsány nevetés. 

- Kint várják önt uram. Megérkezett a kocsi. - mely illedelmes hang. 

- Megyek. - Gyors rövid válasz.  Az ajtó becsapódását követően kimásztam a pult alól és egy üveg whiskyt töltöttem magamnak.

Istenem, de mennyire szeretem ezt az italt. Az ingyen italnál pedig, nincs finomabb. 

- Hát itt vagy! - Hangos ajtó csapódás és egy rekedt idegesítő hang. Legközelebb jobban szemügyre veszem a helyet, mielőtt bejövök. Kezei ölelésre nyílnak és lassan lépdel felém, de én hátrálok jelezve, hogy nem akarom viszont ölelni.

- Ha nem hát nem, töltenél egy italt nekem? - kérdezi kacéran és lassan helyet foglal az italpulttal szemben lévő széken. 

- Nem. - Nyomatékosítottam erősen  artikulálva ellenszenvemet iránta.

- Ez nem kérdés volt. - Nézz rám a rideg, már a dühtől pirosan izzó szemeivel. Akárcsak egy rakéta, ami bármelyik percben megkezdheti űrbéli küldetését. Két választási lehetőségem áll fent, vagy  hajbókolok neki és csinálom, amit ő kíván tőlem, vagy gyorsan elhagyom ezt az épületet és addig futok, amíg a lábaim felnem mondják a szolgálatot. 1.2. futtás. 

- Nincs értelme, bárhol megtalállak. - Már az ajtó kilincsen voltak az ujjaim, amikor megcsapta fülem az üvöltése. Hallhatóan jól szórakozott  én voltam a préda ő pedig  a vadász szerepkört töltötte be. Pár másodpercig próbáltam feldolgozni az imént hallottakat, és gyorsan bekapcsolódott az életben maradási ösztönöm, olyan gyorsasággal  hagytam el létesítményt, ahogyan még soha. 

- Figyelj már oda, hülye liba! -  egy rekedt idegen férfihang és egy hangos puffanással földre is terítettem egy személyt magammal együtt, merő figyelmet lenségből, de még a sok hatása alatt voltam ezért, megszólalni sem bírtam, hirtelen felugrottam és rohanni kezdtem tovább, mint egy mérgezett egér. Végül megálltam a nagymamám háza, előtt, mert tudtam, hogy ha valaki, akkor ő tud nekem segíteni. Csöngettem, de semmi. Kopogtam, de semmi. Kiabáltam, de megint semmi válasz. Végül benyitottam, ijedten tapasztaltam meg, hogy az ajtó nyitva van és beljebb lépve, minden szerteszét hever a földön. Körbe mentem az egész lakáson kiáltva a nevét, de semmi válasz, az egész helység üres, csak a visszhangom felel. Egyedül maradtam, de eszembe jutott, amit még régebben mesélt nekem, hogy van egy könyve, amit a matrac huzatban tart vészhelyzetekre tartogatva, és ez annak ígérkezik. Könnyeimmel küszködve oda sétáltam és kutatni kezdtem, de nem találtam. 

- Ezt keresed? - Egy férfihang a hátam mögül. Hirtelen megijedtem, és a hangirányába fordultam, ott állt egy idegen férfi az ajtófélfának támaszkodva  kezében a bőrkötéses kis könyvvel. 

- Igen. - rövid választ adtam és nyúltam is felé. De ő elhúzta a kezét, hogy ne érhessem el.

- Állj! Ez tudod mi? - kérdezi nevetve.

- Igen. És te meg ki a fene vagy? És milyen jogon lépsz be az én házamba?  - kérdezem tőle idegesen.

- Akkor mégsem tudod. - mosolyodik el kedvesen. - Elmondjam? 

- Nem érdekel, hívom a rendőrséget. - kiabálom dühömben. Amikor kimondtam, a szemei megváltoztak, piros színű lett, mint a démoné a bárban, de csak az egyik a másik pedig korom fekete színt vette fel. Kirázott a hideg, amikor rá pillantottam. 

- Ebben a könyvben egy szerződés van, ha aláírod, te az enyém vagy, de biztonságban leszel. Nagymamád, kötötte velem ezt az szövetséget. - nevette el magát.

- De ő soha nem tenne ilyet. - éreztem, ahogyan a könnyeim végig folynak az arcomon. 

- Tévedsz. Ő bármit megtenni azért, hogy téged, biztonságban tudjon, - hajolt oda a fülemhez, és halkan belesuttogta a szavakat. De legbelül reméltem, hogy az egész hazugság, és nem adót el engem egy démonhercegnek.