A démonunkat tudjuk irányítani, de nem tesszük, mert elfelejtjük, hogyan is kell. Nem ismerjük be, de vonzódunk a rossz dolgokhoz, az izgalomhoz és kalandos utakhoz, ahol még nem jártunk.

- Most mit teszel? - kérdezi megszakítva az elmélyedésemben.

- Nem hiszek neked. - Jelentem ki határozottan. Ha beveszem a fürdőszobában heverő gyógyszert, akkor megszűnik létezni, nem fogom látni őt, egészen addig amig hatása tart. De, ha nem veszem be, megtudhatom, hogy mi történik körülöttem. 

- Mehetünk?-kérdezi nyugtalanul.

- Hová? - értetlenkedek.

- Az otthonomba. Többet nem mondhatok.- megsem várva a válaszomat. Megfogta a csuklómat és elkezd kifelé húzni a lakásból. Soha ezelőtt nem látóm őt, de ő mégis úgy viselkedik velem, mintha évek óta nagyon közel állnánk egymáshoz. 

- Most biztos, felmerül benned, néhány kérdés: te ki vagy? Mi ez az egész? te létezel? Megörültem? Kérlek, ezeket Tartsd meg magadnak. Már nagyon unnom. - hadarta el egy levegővé telel. 

- Várj, te akkor több lányt "birtokolsz"- hangsúlyoztam ki az utolsó szót. Elengedte a csuklómat és rám nézet, egyenesen a szemembe.

- Nem. Mi már többször találkoztunk. - nevette el magát. Előszőr azt hittem, hogy csak viccel, de hirtelen abba hagyta a nevetést és az arckifejezése komollyá alakult át, és ebből tudtam, hogy ezt nem viccnek szánta. Reflexszerűen hátráltam egy lépés, de ő csak nevetett cselekedetem. 

- Gyere. - nyújtotta felém a kezét, de én nem fogadtam el. 

- Hát jó. - és azzal a lendülettel egy csettintés alatt kitörte a nyakamat én pedig a földre zuhantam. Nem egy szívbajos, simán megölt, mert nemmel feleltem.